Országos Kék Túra útinapló

Országos Kék Túra útinapló

Jósvafő-Tornabarakony

2018. február 01. - MrBalzsam

Jósvafő-Tornabarakony

Ilyen hamar még nem követte egymást két túra, de mivel az előző túránk egy részét elmosta az eső, így mindenkinek viszket a talpa, és azon van, hogy eme érzést eltüntessük. A szállással kapcsolatban nem igen kell mit szervezni, ismét Annuska vendégszeretetére bízzuk magunkat.

dscf9784.JPGReggel nem kelünk túl korán, pedig egy 30km-es szakasz van tervbe véve. Mondjuk az folyással szembe. Mert hogy most nyugatról keleti irányba tesszük meg a távot, így praktikusabb. Annuska már magabiztosabban néz szembe a visszaút kihívásaival.

Jósvafőnél készítünk egy induló képet, majd elindulunk lefelé a lépcsőn, rossz irányba. Fölfelé hasznosabb lett volna, ezt most be is bizonyítjuk. A lépcsők elfogynak de semmi baj, itt a hegyoldal azon is lehet kapaszkodni. Béla már jó pár szakasszal ezelőtt kinyilvánította azon véleményét, hogy minden szakasz szopással / értsd kaptatóval / kezdődik. Tudományos magyarázata is van rá. A szakasz megszakítások kivétel nélkül ember lakta területen, falun, községben, városban történnek. Ezek a helységek viszont, mindig völgyben, szorosban, mezőn alakulnak ki, így induláskor nem is lehet másfelé menni, mint felfelé. Gyakorlati záfolat nélkül, ezt a tézist innentől alapvetésként elfogadjuk.

dscf9790.JPG

A tézisnek megfelelően felbaktatunk a hegytetőre, ahol erdei hangszerek szórakoztatnak minket, mi pedig egymást. Kicsit tovább haladva egy zsidó temetőre bukkanunk, ahol Viki mond valami bődületes hülyeséget, aminek hallatán a közös társasági kapcsot egyöntetűen megszakítjuk vele egy rövidebb időre.

 dscf9793.JPG

A dombról lesétálva a Tohonya-patakot követve haladunk előre. A figyelmünkre, nagy őzlábgombák, és egy szurdok tart igényt ezen a szakaszon. Egy frissen kiragasztott hirdetőtábla vonja magára a tekintetünket.  Du. 5-től reggel 8-ig tilos az erdőben tartózkodni, mert vadászszezon van. Az óránkra pillantva 7:45-öt látunk. Nem tűnik túl komolynak a veszély, egész addig, míg emberi hangokat nem hallunk valahonnan a dombtető felől. Elővigyázatosságból a botomra akasztom a túrasapkám, és azt lengetem a magasba, hátha nem tévesztenek össze minket egy megtermett hím gím szarvassal. 

 dscf9801.JPG

A dombtető nyílt mezején már visszatér, az el sem vesztett bátorság az inunkba. Mi, Molnár Ferenc szerencsései, mint alföldi gyerekek, akiknek szeme hozzászokott a távolba nézéshez, ismét fenékig ürítjük eme korsónkat. Nem is tesszük mindezt hiába, a Hucul ménes kurta lábú hegyi életvitelhez alkalmazkodott lovaiban gyönyörködünk. Nagy részük az elektromos karám mögött tartózkodik, de utunk során a szabadság privilégiumát élvező példányokhoz is van szerencsénk. Nem mindennapi élmény, mikor az erdei ösvényen gyalogolva, pár méterrel tőlünk, eltrappol 3 erőteljes példány. 

dscf9810.JPG

A hegyről völgybe ereszkedünk, és egy szépen karbantartott, de pillanatnyilag kihasználatlan ifjúsági szállás padjain pihenünk meg. Nórával érdeklődve hallgatjuk Béla filmélményét, melyet a Szerb film megtekintése ihletett. A szaftosabb részletek taglalásától inkább eltekintünk. Egy dámszarvas csorda kérődzik tőlünk nem messze.

dscf9819.JPG

Bár elég jól jelölt az útszakasz, nekünk azért sikerül benéznünk egy leágazást. A helyes ösvényre toronyiránt vágunk át egy meredek lejtőn. Ebédünket korábban lengyel-magyar vegyes lakosságú szellemfaluban, Derenken fogyasztjuk. Horty kormányzó csinált belőle szellemfalut, hogy egybefüggő vadászterületét ne zavarja semmi, illetve medvés kertet akart itt létrehozni. A házak helyett csak táblák állnak, rajtuk a régi tulajdonos neve, és hogy hová lettek áttelepítve. Csak egy volt a sok család közül, akinek a tábláján az állt, megtagadta a kitelepítést. Büszke voltam arra az ismeretlen emberre, bár biztos ő járt a legrosszabbul mind közül. 

dscf9821.JPG

Különösebb esemény nélkül érünk következő pihenőhelyünkre. Itt egy picinyke cinke ingerkedik velem és a fotómasinámmal. Addig-addig míg sikerül lelőnöm. Vér nélküli győzelmet aratok. Nem sokára Béla ismét kalandra hív. Ez csak egy pár lépéses kitérő egy barlang bejáratához. A bejárat le van rácsozva, úgyhogy vissza is kaptathatunk.

Lassan érezzük, hogy mára ennyi elég is lenne a jóból. Beérünk Bódvaszilasba, megkeressük a vasútállomáson lévő pecsételőhelyet, és bélyegzünk egy nagyot. Innen már látjuk a Bódvarákói szállásunk mögött magasodó, a külszíni fejtés következtében megcsonkított hegyet.

dscf9830.JPG

Mi egy vasúti töltésen haladunk egy darabig. A sínek pedig egy bővizű patak felett kb. 3 m-es magasságban. Nem akarok túlozni, de egy kis szívdobogást azért csak érzünk, míg átlépdelünk, a nem túl széles hídon. Innen szétválunk. Nóra és Béla a kijelölt utat követve egy derékszögű háromszög két befogóját, én az átfogóját választom. Vaddisznók pihenőhelyén, és lápos mezőn haladok. A Rákóczi-barlang már ismerős indulóhelyén bevárom a szabálykövetőket, és a maradék km-t közösen tesszük meg.

dscf9835.JPG

Jani és Viki egy 3/4-ed óra késéssel élvezheti a megérdemelt pihenést. Meleg vacsorát fogyasztunk, majd viszonylag hamar elcsendesülünk.

A tegnapi naphoz képest, megint fordítunk egyet a haladási irányon, és kelet-nyugati irányba indulunk el a Tornabarakony-Bódvarákó szakaszon. Papíron 9 km, úgyhogy nem vagyunk megijedve. Persze az élet hozhat kalandokat.

Miután Julika kirak minket a Tornabarakonyi buszmegállóba, és pecsételünk, elindulunk, igen ám, de merre? Helyiek segítségét kérjük, és meg is kapjuk. A falu állandó lakossága 4 fő. Viszont sok nyaraló, és vendégház is található itt, úgyhogy nem oly kihalt mint gondolnánk. 

dscf9841.JPG

Az esős időnek két látható következménye van. Az egyik, hogy az erdei utak, locs-pocsosak, ügyesen kell manőverezni, a sárban. A másik a mindenütt kibúvó, különféle gombák. A harmadik, hogy az előörs, csendes járása végre meghozza várva várt gyümölcsét. Kb. 40m-rel előttünk, egy nőstény szarvas és két gidája ugrik meg, majd kisvártatva a hím vágja át az utat kimért, méltóságteljes járással. Ezen élményt meg is osztjuk az utóvéddel, és pihenés közben, Jani ismét bemutatja a gőzölgő pólós produkcióját. Sőt, követőre is talál Béla személyében.

dscf9842.JPG

Újabb neki eredésünk után, végleg elhagyjuk a gerle párt. Mivel az egész szakasz nem túl sok, ezért nem is csodálkozunk, mikor egy erdei tájékoztató táblán látjuk, hogy Bódvarákó már csak 2,9km-re van. Ez rendben is lenne, de a kék túra viszont nem arra megy. Most akkor mi legyen? Egyhangú a válasz, menjünk a kék túrán, előbb-utóbb annak is el kell jutnia Bódvarákóba.

Megyünk-megyünk mendegélünk, persze fölfelé, és minden egyes dombtető után újabb dombtetőt kell megmásznunk. Mintha soha nem akarnánk visszatérni a völgybe. A sok kaptató után végre ereszkedünk egy kicsit, ezért meg is jutalmazzuk magunkat egy ebédszünettel. Béla GPS-e szerint van a közelben egy rom kolostor, ami mellett elhaladunk majd. A GPS-en van is, de a valóságban nincs. A másik lehetőség, hogy a romot eltakarta az 5cm-es avar. Egy-egy résen a fák között, már felfedezünk ismerős tájakat. Látjuk a csonka hegyet, és úgy nagyjából érzékeljük a távolságot is. Kb 1 órára ott leszünk. 

 dscf9847.JPG

 Újult erővel nekivágunk ennek a kis maradék útnak, és közben azt tippelgetjük, Jani és Viki melyik utat választják. Nemsokára a falu széléhez érünk, ahonnan még jelentős mennyiségű utat kell megtennünk, az utolsó bélyegzőhelyig, ami szerencsére a szállásunk szomszédságában van.

Janiék még nincsenek itt, tehát ők is a hosszabb utat választották. Ücsörgünk egy kicsit, majd fél óra múlva felvetődik, hogy vegyük elő a Bang-et és játszunk. Az ötletet elvetjük, mondván úgyis mindjárt itt lesznek. Ámde nem. Kb. 2 óra múlva érkeznek meg. Nagy hévvel mesélik, hogy benéztek egy kereszteződést, majd elindultak visszafelé, és megint benézték, így egy jó pár km pluszt tettek meg. Aki bírja, hagy menjen. :-)

A szokásnak megfelelően átöltözünk, majd hazafelé vesszük az irányt, azzal a szomorú tudattal, hogy idén már nem lesz több kirándulás.

Felsővadász-Tornabarakony

Felsővadász-Tornabarakony

 

Itt van az ősz, itt van újra, és mi is ismét itt vagyunk Bélánál. Szerencse, hogy most vettünk egy kisbuszt, ami még forgalomba is van, úgyhogy kipróbáljuk jó-e? Az induló képen, már csak 4-en vagyunk, elfogyunk lassan mint kevés vaj, a túl nagy kenyéren. Pedig ez csak optikai csalódás, mert hamarosan felvesszük régi-új tagunkat Waresskát, és a miskolci megállóban Nórát is. A szállásunk Bódvarákón van a János vendégházban. Házigazdánk ismét egy nyugdíjas tanár, Julika néni, aki nagy életkedvvel, és tetterővel vezeti a tavaly indított szálláshelyet. A velünk egy időben itt megszálló vadászokkal koccintunk egyet, majd vacsora, és fekvés.

dscf9672.JPG

A reggeli ébresztő hang engem már frissen talál, nem úgy a többieket, akik a villanykapcsolásomra igen morózusan, és nyomdafestéket nem tűrően reagálnak. Az ágyban a matrac nagyon kemény, de várakozásommal ellentétesen, nagyon jó fekvés esett rajta. 

A szélvédőn talált vékony jéggel még elbír az ablaktörlő, így nem kell kapargatnom. Átrándulunk Julika nénihez Tornaszentandrásra, aki aggódva ül be az autónkba, mondván, hogy ő még ilyen nagy autót sosem vezetett. Hamar rá is beszéljük, hogy akkor már odafelé is ő vezessen, és akkor tudok neki segíteni. A segítségre szükség is van, hisz a sebességi fokozatok között nehezen igazodik el. Viszont a környékről sok érdekességet tud, és ezeket meg is osztja velünk. Bódvalenkén áthaladva, a házfalakon lévő cigány festők műveit mutogatja, majd a politikusok nyaralói illetve a mellékutak minősége közti kapcsolatokról kapunk egy-két infót.

dscf9682.JPG

Felsővadászon bebélyegezzük az indulásunkat, és az előző túrai érkezésünket is, majd nyakunkba vesszük amink van, és nekivágunk. Kellemes erdei úton haladunk. A csoport szokásához híven nem sokára ismét oszlik, Waress egyedül egy új csoportot képez, középmezőny néven. Nóra csapongó gondolatai, illetve növények újra felfedezése mellett jól telik az út. Megismerkedünk a Nóra virággal, Nóra lepkével, és a többivel, valamint lelkesen keresünk megfelelő külsejű makk apukát, a makk anyuka, és makkocska mellé. 

Irotán megállunk egy patak partján pihenni, és ezt az alkalmat felhasználjuk táplálkozásra, és iddogálásra is. Lassan érkeznek a többiek is, és nagyon jó hangulatú beszélgetés alakul ki. Béla szeretne egy idevágó történetet elmesélni nekünk, de csak addig jut, hogy gyerekként le kellett mennie egy bácsival a hajóközbe, de innen annyi nem tőle származó végkifejlet jön szóba, hogy a valós eseményeket nem is tudjuk meg. 

dscf9697.JPG

A falu utáni rozoga fahídat látva, Béla tiszta vizet akar önteni a pohárba, ezért a "buzi aki nem a hídon megy át" felhívást teszi közzé. Viki és Waress vall színt.

Béla ismét vargabetűre invitál bennünket, hogy nézzük meg a Kecske-pad nevezetű nevezetességet, ami mellett végül úgy elhaladunk, hogy észre sem vesszük. Visszatérve az útra, ebédidőt jelez a gyomrunk, és most kivételesen, egy erre a célra kialakított pihenőhelyen fogyasztunk jóízűen. 

Janiékat hiába várjuk, nem érnek utol minket, tovább indulunk. Egy pár kilóméter múlva, gyanúsan ismerős hátizsákokat látunk magunk előtt. Hogy hol s miként nem tudni, de valahol megelőztek minket.

dscf9714.JPG

Rakacaszenden, elfogyasztunk egy Rakaca(szend)vicset. Természetesen Janié az érdem. Innen már nem messze van Tornabarakony, ahová Julikát elhívjuk, hogy vigyen minket haza.

Nóra, Béla és én, még olyan jó erőben érezzük magunkat, hogy megnézzük a Rákóczi féle II-es barlangot, azaz csak néznénk, de nem találjuk. Ezért visszatérünk a házba, és átadjuk magunkat a többiek által generált lagymatag érzésnek. 

Engem nem hagy nyugodtan a gondolat, hogy mit fogunk vacsorázni, ezért kezembe veszem az irányítást, és Nórával karöltve, bevásárló útra indulunk, egy zárva lévő bolt irányába. Az előzetes telefonos egyeztetésnek köszönhetően, a csemege bolt tulajdonosa kinyitja nekünk kapuit, és tojással, virslivel, kenyérrel megterhelve térünk vissza, a még mindig szundikáló pajtásainkhoz. 

dscf9721.JPG

A finom, meleg vacsorát, Banggal tetőzzük. 

 A szombati éjszaka nem múlik el esemény nélkül. Az esemény alatt most kivételesen nem a szokásos esti fáradtolaj leeresztést értem, hanem azt az irgalmatlan dörrenést, amit egy közelünkben lecsapó villám okoz, és mindannyian beleremegünk.

Mivel a csoportunk hölgy tagjai még szemtelenül fiatalok, így nem érezhető rajtuk a női személyiség azon alap jellemzője, melyet oly elfogadóan tűrünk mi férfiak, a gondoskodásra való hajlam. Így a reggeli elkészítésében leginkább, mint fogyasztók veszik ki részüket. A készítés öröme nekünk marad.

dscf9679.JPG

Várjuk, és reméljük, hogy míg elfogyasztjuk a reggelinket, eláll, vagy legalább alábbhagy a zuhogó eső, de csalatkoznunk kell. Teljes egyetértésben úgy döntünk, hogy töröljük a mai etapot. Helyette kultúr programként, először a valódi látnivalót nyújtó Rákóczi-barlangban túrázunk egyet, majd a Tornabarakonyi fatornyos templomocskát tekintjük meg, XIII. századbeli falfreskókkal. A bácsika önmagát már ismerve kérdi tőlünk, hogy mennyi időt szánunk a megtekintésre, mert ebédig is tudna mesélni a látnivalókról. A sok infó között megbújva, azt is megtudjuk, hogy nagybeteg a papocska, aki 36 éves.

dscf9735.JPG

Szóba jön még, hogy nézzük meg az óriás könyvet is, de Béla szüleinek ebéd meghívása, csalogatóbban hat ránk, így Kunmadaras felé vesszük az irányt.

Béla édesanyja tökéletes vendéglátó. Aperitívvel, forró levessel, pacallal, és sülttel is traktál minket, majd két adag kávét is főz, az elsőt az ördögnek, a másodikat nekünk. Hazafelé megállapodunk, hogy két hét múlva pótoljuk a mai szakaszt, persze megtoldjuk majd újabbal is.  

dscf9773.JPG

Boldogkőváralja-Felsővadász

Boldogkőváralja-Felsővadász

 

Kedvező időszak a nyár a túrázáshoz. Nem kell aggódni a hideg miatt, kevesebb cuccot kell magunkkal cipelni, és a testsúly karbantartáshoz is ideális a 30°C feletti hőmérséklet. A korábbiakhoz képest később, 3 órakor indulunk. A találka mint megszokott most is Fagyaléknál van. Arról már tudtam, hogy Béláék kifestik a nappalit, ami remek tervnek tűnt. Most ott tartanak, hogy akkor a másik szobát, az emeleti lépcsőt, a padlóburkolatot, a komplett konyhát, és miegymást is kicserélnek. A felfordulás miatt Béla, Judit és a két gyerek a garázsban szállásolta el magát. Hát jó szórakozást nektek. 

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_1.JPG

A társaság összetétele mit sem változott az előző úthoz képest, a szállítóeszköz viszont igen. Jani egy vadonat új Nissan X-Traillel lepett meg minket, és persze önmagát a mostani útra. Bizonyos elégedettséggel mutatja be a nagy autókhoz tartozó magatartás formák elsajátításában elért eredményeit. Remekül megy már neki az index nélküli előzés, a szembe jövők figyelmen kívül hagyása előzés közben, és a parkolóban egyszerre 2 hely elfoglalása 1 autóval. Ezeknek az eredményeknek szívből örülök, és kívánok neki további sikeres fejlődést, mondjuk a családos v. rokkant parkoló indokolatlan igénybevétele, vagy a zebránál álló gyalogosok, dudálással történő visszakényszerítése irányába.

Boldogkőváralján a szállást 2 kör megtétele után végre beazonosítjuk. A helyi iskola igazgatója a szállásadónk, aki jó szimattal ráérzett a nagy házban, és a turizmusban rejlő üzleti lehetőségre. A szállás kitűnő, a konyhában viszont beépített csapda van. A hűtő fölötti belógó falrészt Béla és Viki is kellő képen megfejeli. 

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_6.JPG

Az esti szürkületben kihasználjuk a ritka alkalmat, és ping-pongozunk egy pár szettet váltakozó sikerességgel. Első felindulásunkból az előző túrán alkalmazott szobabeosztást tervezzük, de Nóra a horkolásra való tekintettel átmegy az apjához és Vikihez. Nekem az egyetlen kifogásom a szállással, az indokolatlanul kis zuhanykabin, ahol egy óvatlan mozdulattal átfordítom forró vízre a csapot, és leforrázom a hátam.

Reggel én vagyok a legfrissebb, és bár a konyhában nincs kávé, a házigazdánkat megdolgozva, pótlom a hiányosságot. A kávéhoz majdnem felszervírozom a szomszéd szoba lakójának zsírszegény tejét. 

A készülődés során rádöbbenek, hogy nem hoztam magammal zoknit, ezt Bélától kérek kölcsön, illetve kulacsot, ezt sörös dobozokkal pótolom.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_39.JPG

Ismét útra kelünk, megkezdve ezzel 4. túránkat. Az első megálló, a falun jócskán túl található vasútállomás. Az épület magán viseli az idő vasfogát, és már csak a régi szép idők emlékét őrzi, amikor még 4-5 ember is fel vagy leszállt egyszerre. Bélyegzünk, és nekiindulunk toronyiránt, de szó szerint. Jani azt is tudni véli, hogy az iránymutató torony a Cserhát legmagasabb pontján lett felépítve. Mi közelebb érve, ezt az állítást, szemrevételezéssel cáfoljuk. Beérve Hernádcécére teszünk egy kereskedelmi kitérőt az Aba étteremig, mert hogy ott tudunk bélyegezni.

További utunk folyamatosan sárgabarack ültetvények mellett halad. Az éppen beérő barackosokban mindenütt dolgoznak a szorgos kezek. A déli órákban érjük el a napsütötte, hullámzó domboldalt, mely hosszú km-eken keresztül árasztja ki ránk forró lehelletét. Egészen elbágyadunk. Az első árnyékot nyújtó facsoportnál, teljesen elpilledve rogyunk le a poros út szélén. Inni, enni kellene, de egyenlőre csak lihegünk, élvezzük az árnyék adta klímát.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_59.JPG

Gibárt határában, mint oly sokszor, most is a temető köszönt minket. Kicsit bentebb haladva, a ravatalozó épületét találjuk legalkalmasabbnak az újabb ejtőzésre. A pihenő után a Hernád folyón lévő vízi erőmű felé teszünk egy vargabetűt, az újabb pecsétért. A szóviccek özöne köszönt itt ránk Jani személyében. Elkezdi és nem tud vele leállni. Nem tudok leírni egyet sem, mert a hallás pillanatában már el is felejtem őket, jó is így. Hosszú, nagyon hosszú gondozatlan bicikliúton sétálunk át Fancsalra.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_87.jpg

Az eddigiekhez képest Fancsal egy nagy város. Kedvünk támad kiszáradt torkunkat megöntözni, de az első késdobálót még kihagyjuk, van bennünk tartás. A második, mely semmivel sem bizalom gerjesztőbb az előzőnél, viszont elcsábít, és legurítunk egy krigli sört.

Miután kicsit felfrissülünk, tovább folytatjuk félbeszakított utunkat. Egy rövidebb szakaszt az út melletti erdősávban teszünk meg, majd ismét a közúton koptatjuk a cipőnket. Képeslapra illő táj bontakozik ki előttünk. A teljes látóhatár beérett sárgálló napraforgókkal van tele. Mind-mind a nap felé fordítja tányérját, egy kivétel van csupán, aki nem áll be a sorba. Na Bélának az a kedvence. Nóra sem tétlenkedik, egy 70-80 képet el lő, biztos ami biztos.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_113.JPG

Kapunk egy pár csepp esőt, ami arra sem elég, hogy egy zsebkendőt eláztasson. Addig-addig gyönyörködünk a tájban, míg elvétjük a leágazást. Így a falu szélére keveredünk a központ helyett. Nagy baj viszont nincs, mert a sarki házból egy bekötött fejű fiatal férfi pontos házszámmal lát el minket. Mire oda érünk, a bácsika már a kapuban vár minket, és be is invitál a magaslati teraszára egy kis beszélgetésre. Itt bevárjuk a kettes csoportot. Gyula bácsiról kiderül, hogy Rockenbauer Pál személyes jó barátja, sőt munkásságának ápolója. Más túrázók beszámolójából tudom, hogy a kéktúrázók körében ő egy híresség. 3x járta végig a kéktúrát, majd saját élményeiről könyvet írt, és jelentetett meg.  A bemutató sikerrel jár és Jani vásárol is tőle. Az öreggel megbeszéljük, hogy holnap egy darabig elkísér minket, mert hogy a mai napra tervezett szakaszt ezennel teljesítettük.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_131.JPG

Házigazdánk jön értünk. Nekem a csomagtartóban ágyaz meg, mert egy kicsit többen vagyunk a kelleténél. Vacsorázni a közeli Tekerjes fogadóba megyünk, de sajnos lagzi van, és nem fogadnak vendéget. Így nincs más hátra, felmegyünk a várba, a Castrum Lovagi étterembe. Igen lovagiatlanul fogadnak minket. 7:05-perckor már 5 perce zárva van a konyha, csak szomjas vándorokat fogadnak, az éheseknek Alo mars! Hazafelé számolgatjuk kinek hány zsömléje, paprikája, ropija maradt.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_16.jpg

Ismét gazdurunk segít rajtunk, egy szomszéd faluban lévő házhoz szállítást is vállaló étterem prospektusával. A rendelésünk megérkezéséig, egy kis sült szalonnát eszegetünk, amit szintén tőle kapunk. Vacsora közben szóba jön, hogy visszafelé Viki vállalja a vezetést. Állítása szerint nagyon jó sofőr, és nem csak a női mezőnyben domborodik ki hozzáértése. No, majd meglátjuk. Sötétedésig iddogálunk, eddegélünk.

A szobánkba érve látom ám, hogy a nyitott tetőablak, az itt intenzív záporeső, és az ablak alatti radiátorra helyezett könyv összességében milyen áztató hatással van a Mikszáth kötetemre.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_148.JPG

Vasárnapi túraszakaszunkat a szokásos módon egymással szembe haladva tesszük meg. Jani kitesz minket Baktakéken. Gyula bá, már vár ránk egy machetával felszerelkezve. Mivel az öreg tud egy rövidebb utat, így azon megyünk. Nincs sok örömünk benne. A búzaföld szélén haladunk felfelé, de telemegy a cipőnk mindenféle törekkel. A Katalin kilátónál állunk meg először. Rendes, nagy, frissen ácsolt épület, bár kicsit nyikorog, stabilnak tűnik. Kb. 4km-t jön velünk a vezetőnk, aki ígéretéhez híven, machetájával tisztítja az utat, a belógó ágaktól. Van is mit csinálni, eléggé ágas-bogas rekettyés az út. A falu előtti dombon elválnak útjaink, a viszont nem látás bizonyosságának ígéretével.

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_155.JPG

Az Abaújszolnoki pecsételő hely egy magánházban van a faluszélén. Kurjongatásunkra egy barátságos cigány ember jön a kerítéshez. Rövid beszélgetés, pecsételés, és újra rúgjuk a port magunk előtt. Innen már számolgatjuk, hogy Janiékkal valahol itt kell találkoznunk, de nem. Már a következő falun, Nyéstán is túlhaladunk, megmászunk egy emberes dombot, de mivel innen sem látjuk őket, feléled bennünk a gyanu, hogy valahol elkerültük egymást. Béla telefonál, és igen, jól sejtettük. Valakinek vissza kell menni a faluba, mert ők egy másik útvonalon jöttek. Gondolkodás nélkül dobom le a cuccomat, és a lejtőt alaposan megfutva, a falu közepén találkozok Janival. Kulcsot, és információt cserélünk. Visszafelé lemosom az izzadságban úszó arcomat, egy közkútnál, népes cigány család tekintetétől követve. A déli forróságban ismét megmászom a dombot, tikkadt szöcskenyájat riogatva magam előtt. 

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_171.JPG

Tovább indulunk. Az első kereszteződésben máris hibázunk. Ami az egyiknek pech, az a másiknak lehet akár szerencse is. A 20 m-re bicikli defektet javító srácoknak pech, hogy itt kapnak defektet, nekünk viszont mázli, mert útbaigazításuknak hála, korrigáljuk magunkat. 

Szántóföldek közti, széles poros úton visz utunk a dombokon keresztül, de már nem sok van hátra. Felsővadászon könnyedén megtaláljuk a leparkolt autót. A dohányboltban lévő pecséthez mi sem jutunk hozzá, csak úgy mint Janiék,  mert zárva vannak 12-15-ig. 

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_173.JPG

Kicsit rendbe szedjük magunkat. Nóra elmegy könnyíteni magán, egy takarás mögé hogy mi ne lássuk. Hát mi nem is látjuk, viszont bárki más igen, mert egy gólyamegfigyelő online kamera látószögébe sikerült pozícionálnia magát. 

Autóba ülünk, és visszaindulunk a mai napi kiindulópontra. Útközben, egy ragadozó madarat látunk magunk felett elrepülni, egy siklóval a karmaiban. Az öregasszonyok biztos tudnák ezt a jelet értelmezni, de mi nem, nekünk ez csak egy madár-siklóval.

Mivel az tisztán látszik, hogy legalább egy órát várnunk kell Vikiékre, így a helyi mulatóba megyünk fogyasztani, és a muzsika TV sztárjait hallgatni. Az 1. tevékenységet még tudnánk folytatni, de a 2. miatt hamarosan elhagyjuk az intézményt. 

2017-3_boldogkovaralja-felsovadasz_174.JPG

Szinte egyszerre érkezünk meg Janiékkal a buszmegállóba. Ők is rendbe szedik magukat majd hazatérünk. 

Makkoshotyka-Boldogkőváralja

Makkoshotyka-Boldogkőváralja

 

Most én következem. Mármint a szervezésben. Az időpont viszonylag hamar meg van, május 26-28 lesz a mi napunk. Ez pont egybe esik a Kinizsi 100-as teljesítménytúra idejével, ahol e szerint idén nem leszek ott. Eddig 3 sikertelen próbán vagyok túl, először 40-ig, a második-harmadik túrán 72 km-ig jutottam. Ez utóbbi kettőre kereszttesómat Janit is elcsaltam, bár igazából egy szóra ugrott, úgyhogy nem volt nagy győzködés. Az első közös túránkra kis híján a kocsmából szedtem össze. Hajnali 2-kor keveredett haza, 6-kor pedig már indultunk Pestre. Ehhez képest a 72 km-nyi megtett út nem elhanyagolható teljesítmény. Persze ekkor is, és a következő túrán is Ő jelezte, hogy neki mára elég a gyaloglásból. Az első alkalommal én sem bántam, de másodjára elég jól éreztem magam, csak nem akartam ott hagyni egyedül a hegytetőn. Jani idén is megpróbálja, de most nem bízza a véletlenre, 20km-es futásokkal készíti fel magát. Ennyit az időpontról.

2010_kinizsi100_12.JPG

Számomra a tervezés első szakaszában világossá válik, hogy nem lesz az 1. napunk sétagalopp. Makkoshotykától az első ember lakta helység a 25 km-re lévő Regéc. Ezzel meg is van az 1. napi túraútvonal. Regécen találok egy remek szállást, ahol 1.500,-Ft-ért igény szerint meleg vacsorával is várnak. Remekül hangzik, de sajnos már nincs férőhelyük. A 2. 3. 4. hely már kevésbé tűnik remeknek, de szállást itt sem kapok. Végül a szomszéd faluban Fonyban a Szieszta Vendégházban tudnak magas elvárásaimnak megfelelő szállást adni. A magas elvárásom gyakorlatilag kimerült a van-e szabad ágyuk igény maximális kielégítésében. Ezzel a helyünk is meg van.

Már csak szállító eszköz kell, és meg vagyok. Igen ám, de hány főre. A nem várt, de tervezett fogyás megkezdődött. Warres előző túránkon való megjelenése, részéről inkább kíváncsiskodás volt az ismeretlenbe, mint elköteleződés a hosszútávú túrázás mellett. Sajnos Dani is lemorzsolódott. Ő a diák és felnőtt lét küszöbén, a munkát választotta a szórakozás helyett. Majd lesz ez még fordítva is. 5-en maradtunk. Tehát minimum 6 személyes autóra van szükségünk. Furcsának tűnhet a matekom, pedig jó így. A helyi buszközlekedés nem rossz, csak a jó nem ilyen. Fóny-Makkoshotyka 40 km-es távját 3 átszállással 6 óra alatt tudnánk megtenni. Ennél jobb kell. A házinénivel megegyezek, hogy visszahozza valaki az autót Makkosról. Na neki kell a 6. ülőhely. Egy Zafirát találok a telepen ami megfelel a céljainknak, és be is vethető állapotban van. 

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_1.JPG

Találkozó a szokásos: Péntek 13:00 Bélánál. A megjelenés szokatlan, mármint az a része, hogy a házigazda nem ér oda a találkozópontra időben. Gyors belekérdezés, hogy mindenki hozott-e mindent. Hát persze hogy nem. Nekem a bélyegzőfüzetem Janinak a hűtött söre marad otthon. A hiányok pótlása után irány Fony. Problémamentesen eljutunk a Bercsényi utca végéig. Ablakmosó sajnos nincs az autó tartályában, madárszar viszont van az üvegen. Na de nem hiába van nálam víz és pzs. Most már aztán nem állíthat meg minket senki. El is jutunk gond nélkül a bokrosi műútig, ahol kiderül, hogy a Zafira nem bírja a közel 500 kg-os terhelést, és 100-nál többel csak kizsírozott szakadékba tud hasítani. Kicsit remeg a seggem, hogy mi lesz ha megadja magát a gép, de a pedált nyomva, és egy imát mormolva haladunk tovább. 

A sörözés és a pisiszünet közti összefüggést könnyű átlátni, ám hogy ez pénzkereseti lehetőséggel is kecsegtet, az csak Vikinek jut eszébe. Lelkesen integet az üres útnak, ám ha jön valaki, akkor visszahúzódik a csigaházába. 

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_2.JPG

Utunk felén már túl haladunk, amikor Sály község névtáblája meglódítja Jani szürkeállományát. Szerinte innen származik a nagy sikerű, kigombolt ingben tenyeret lengető Sály Gálys együttes. Ezen apropóból Viki zenei egyveleggel szórakoztat minket. Béla felemeli szavát a gyenge szóviccekkel szemben, amivel csak ront a helyzeten, gyakorlatilag mindenki elpuffogtat belőle egyet-kettőt.

Már csak 30 km-re vagyunk a céltól, ám a GPS szerint ez még 40 percünkbe fog telni. A GPS pedig nem hazudik. Úttalan utakon, illetve olyanokon, melyek helyenként aszfaltot is tartalmaznak jutunk egyre közelebb. Fonyon már vár minket Tímea, aki átadja nekünk a szállást, és megbeszéljük vele a holnap reggeli transportot is. 

A tágas nappaliban kap szállást az ifjú párunk, míg mi szalmaözvegyek, közösen osztozunk a koedukált szobán. Ameddig a többiek pakolnak, én jártasság hiányában, testi épségemet veszélyeztetve hasogatok gyújtóst, a szalonnasütéshez. Bár a szalonna ez egyszer még megmenekül, de jó hangulatunkban,

"társaimmal hosszan beszélgettünk

lobogott a rőzseláng mellettünk."

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_7.JPG 

 

Senkinek sem okoz nehézséget a korai kelés. Lábunkban a túra vágyával, készítik szorgos kezeink a szendvicseket, és az útra való söröket. Reméljük semmi fontosat nem hagyunk itthon. Felvesszük a falu határában Timit, és elkacskaringózunk Makkoshotykáig, mai napi indulópontunkig. Innen Timi hazaviszi az autót, mi pedig egy bélyegzőt helyezünk el az útlevelünkbe, és megyünk az orrunk után.

Km követ km-t eseménytelenül. Ez persze csak részben igaz, hiszen az maga az esemény, hogy kint vagyunk a szabadban. Ha jól meggondolom, a természet egyszerre hat minden érzékszervemre, úgy hogy ennek nem is vagyok tudatában, de mégis jó nekem. Fülembe régről ismerős tücsökzene, orromba bódító lilaakác illata, számba a nyálam íze, kezembe az öreg bükkfabot jól ismert keménysége. Mondhatod hogy ez neked semmi, és én mondanám neked, hogy nekem ez a minden. Itt és most csak erre vágyok. Nem akarok tabletezni, TV-t nézni, autót eladni, de még csak csinos lányok látványát sem kívánom. A mellettem gyaloglókkal együtt, mégis magam vagyok. Gondolhatnék nagy és fontos dolgokra, melyekhez elmélyülés szükséges, jövőre, családra, vagy merenghetnék a múlton, de nem. Csak nézem a következő lépést, szinte folyton a cipőm orrát. Monotonitás. Változik a fű, az agyag, a homok a lábam alatt, mégis ugyanaz. Na ekkor ugrik Nóra visítva, egy 1m50-eset mind hosszába mind magasságba. És az ok? Egy lábatlan gyík. Mondjuk egész úton azzal riogattuk, hogy elszaporodtak a viperák, és érdemes óvatosnak lenni. Nóránál az óvatosság, és a rettegés elég egymáshoz közel álló érzelmek.

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_11.JPG

Utunk során további gyíkokat, szarvasbogarat, Atlasz lepkéket, és egy csuszka szerű madárkát is látunk. Csapatunk továbbra is két tempóban közlekedik, és a bélyegzőhelyeken várjuk össze egymást. Az Eszkála erdészház impozáns épülete eléggé impotens állapotban van. A késői reggelink elfogyasztásához azért megfelel. Ellenkező irányból turisták csoportja érkezik. Egy játék résztvevői ők. Percnyi előnnyel vezeti egy agilis hölgy  a jámbor férfiak társaságát. Pihenőnk végeztével még csak 50 m-t sem sétálunk, és megpillantunk egy frissen ácsolt remek kis pihenőhelyet. Mi meg ettünk a csalánosban, bassza meg.

Korábbi élményeinkhez képest szokatlanul nagy a forgalom az erdőben. Persze nem kell ezen csodálkozni, nem októbert, vagy áprilist ír a kalendárium. Ez már igazi túrázó idő, ráadásul hétvége van. 

Béla javaslatára, csinálunk egy 1,5km-es kitérőt a Szent Péter Mennykőig. Mert ennek a komának mindig ilyen különös dolgok jutnak eszébe. Azt mondja:Ha már itt vagyunk nézzük meg, nem igaz? De igaz. Sőt, még milyen igaz. Sok szépet láttunk már, és most sem tudom megmondani miért, de ez a legszebb kilátás. Ahogy a zöldellő fákkal tömött dombok hullámoznak a szemhatárig, az valami csodás. Köszi Béla.

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_48.jpg

25 km volt a terv, közel 27 lett belőle, és most itt vagyunk Regécen. Megpihenünk egy vendéglő árnyékos asztalánál, jól megérdemelt söreinket kortyoljuk, illetve fagyit nyalunk, ki-ki ízlése szerint. 1 óra múlva jönnek meg, a kilátót szintén megtekintő Janiék. Timi nem sokára érkezik, és ismét a szállásunkon vagyunk.

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_67.JPG

A tűzrakás most már könnyebben megy, főleg úgy hogy Jani talál a kandallón gyújtóst. A szalonna másodjára már nem menekül, és köretként, hajába sült krumpli is kerül. Viki és Jani kacérkodnak a gondolattal, hogy este kijönnek kipróbálni, hogy milyen a fekvő hinta, ha más célra használják, mint amire tervezték.

 

A korán kelés most sem okoz gondot, és a lábam is rendben. Vikihez képest viszont egy két bottal járó öregasszony, pajkosan ugrándozó bakfisnak tűnik. Na mi lesz? Hát ők Janival ma inkább a művészetnek élnek, és a regéci vár romjai közt töltik a napot. Megtehetik. Mi édeshármasban indulunk tovább, nem túl hosszú mai szakaszunknak. 

"Mogyoróska, Regécke,

Jajj de nagyon szegényke.

kenyere is kevéske, 

csak egy kicsi lepényke."

-szól a régi mondóka.

Nos, ha a regéci gulya után kell megítélnem a mondóka valóság tartalmát, akkor nem tudom megcáfolni. Egy keshedt, görbelábú, lapostőgyű, sovánka tehenet sem látok, csak a pályázati pénzből felújított épületeket.

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_78.JPG

Szokás szerint az út első fele a legnehezebb. Most a regéci várat kell megtámadnunk, de nem elfoglalnunk. Szépen elsétálunk a vár alatt, és húzunk egy strigulát a meg nem tekintett várak sorába. Mogyoróska a következő falu, amit Nóra reggel óta vár, és ezt már többször hangoztatta. De még mielőtt odaérnénk, egy halban gazdag /szerintem, de vannak ellenvélemények/ patak partján sétálunk. Bal kezünk felől fenyves látható, ami olyan sűrű, hogy esti homály az úr benne mindenkor. A reggeli fénysugarak csak megszűrten jutnak át rajta, elmerengve nézzük a fenyvest. Én speciel várom hogy Jancsi és a kis Juliska felbukkanjon a fatörzsek között, de nem. Egy fotó erejéig eljátszom hogy déli pihenőt tartok egy szakadék fölötti fatörzsön, majd elérjük Mogyoróskát. Ez a Nóri teljesen meg van zavarodva ezzel a faluval. Hogy azt mondja, hogy ő fotót akar a falu táblával. Olyan nagyon nem is csodálkozok, még is csak nőből van, és mint tudjuk ez mentesít a logika alól. De tévedtem, és magamtól jöttem rá. Hát Daninak akar ő pózolni ezzel a képpel, akinek tudniillik a becsületes neve: Mogyorósi Dániel. 

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_92.jpg

Mogyoróska, Regéchez képest viszont felcsövelt, legalábbis a gulyája nyomaiból ítélve. A falut elhagyva, mogyoróbokrok alatt óvatosan lépdelünk, a marhák által a sárban hagyott nyomok között. Több a lyuk, mint az egyenes.

Egy patak válik hű követőnké, vagy mi az ővéé, nézőpont kérdése. Hosszan, és sok átkeléssel megyünk az erdőben, Nóra nagy örömére, akinek a lelkesedése még a tizen-huszadik átkelésnél sem csökken, és gyermeki örömmel képes kiáltani: pataaaaak! Mint mindig, most is Béláé az észlelés dicsősége. Egy fekete mókust nézegetünk, ahogy a fán fürgén cikázik.  

Már megint, és megint, mint mindig, ismét Béla nyert. Viszont a találat, egy kisebb bocs méretű kutya, már az oszlás utolsó fázisaiban szörnyülködtet el minket, mind látványával, mind förtelmes szagával. Béla harmóniáját annyira megtöri, ez a nem várt látvány, hogy önmagát nem megtartóztatva köp is a dögre. 

Megérkezünk Boldogkőváraljára. Sajnos a pecsételő hely a városon túl van 2 km-el, a vasútállomáson. Rövid átbeszélés után úgy döntünk, hogy oda most nem megyünk el, viszont amíg Janiék megérkeznek, Nórát hátrahagyva megnézzük a helyi várat. Igazából, még idefele az autóútról láttam ezt a várat, és megígértem, hogy ezt szívesen elfoglalnám, ha úgy adódna. Hát most úgy adódott. A várat megmászva nem várt bélyegző pontba botlunk, így ezen hiányosság sem bosszant tovább. 

2017_makkoshotyka-boldogkovaralja_107.JPG

Egyszerre érkezünk vissza a faluba Vikiékkel. Nórit is megkeressük, átöltözünk, eszünk-iszunk, majd irány haza, a már jól ismert úton. Az 5 órás út gyorsan elrepül, már itthon is vagyunk. A következő túrát Jani szervezi, aki a karosszékben ülve, és a következő szakasz térképét böngészve, már mondja is hogy melyik nap mennyit fogunk menni. Gyakorlatilag már csak a szállást kell lefoglalni és kész is van. Erre mondom, hogy a rutin meg az évek mennyit számítanak. 

Folyt. köv.

Kishuta-Makkoshotyka

Kishuta-Makkoshotyka

 

Közel fél év telt el az első túránk óta, de végre ismét indulunk. Jani és Viki 2 héttel ezelőtt pótvizsgát tett a Füzér-Bózsva szakaszból, sikerrel. Kis csapatunk létszáma az előzetes várakozásokhoz képest, nemhogy csökkent volna, de még nőtt is. Waresskával duzzadt fel a létszámunk hétfőre.

Március 31-én péntek 1/2 1-re, a megbeszélt időpontra egyedül jelentem meg a Fagyal rezidenciában. A házigazda szépen taglalja az okokat, hogy túlóra, elhúzódó tárgyalás, bepakolás, na meg Waressért is menni kell. Szóval elindulunk.

2017_kishuta-makkoshotyka_1.JPG

Mint szakmabeli, kitöltöm a busz kölcsönadási szerződését, majd nem marad más hátra, mint felciccenteni az első, de nem utolsó sört, és berendezkedni egy 4 órás ultipartira. Utunk egyhangúságát indokolt pihenőkkel, és indokolatlan piros passzokkal törjük meg. Hosszát enyhe kitérővel növeljük, hogy a gyerekek köszönhessenek szeretett állatkájuknak Zsirinek, a cirkuszi zsiráfnak. 

Sátoraljaújhelyen egy börtönnél állunk meg, egy kellemes, hűvös szállást keresni. Lehetőleg nem túl hosszú időre, szabad távozással. Az Elaltat-lakban nem csalatkozunk. Nem túl magas elvárásainknak pont megfelel. A párok külön szobát kapnak, a páratlanok közöset.

Lepakolás után, nem tervezett városnézéssel egybekötött bevásárlást tartunk. Én kint maradok őrizni a kocsit. Leülök egy már zöldbe hajló hársfa alá, és az elfogyasztott sörök jótékony hatása alatt, nótázgatva végzem feladatom. 

2017_kishuta-makkoshotyka_8.JPG

Vendéglátónk javaslatára, a közeli Csillagfény Panzióba vonulunk át testületileg vacsorázni. A rendelés leadása nem megy zökkenő mentesen. Jani zöldbab főzelék választása polgárpukkasztó hatással van ránk, és komoly derültségre ad okot. Ennek következtében, egy merész ugrással a főzelékről a libamájra terelődik Janink gusztusa. 

Visszatérünk a szállásra. Fürdünk, fekszünk. Két hálótársam előre felkészít az esti koncertre. Kánonban fognak horkolni. Úgy is lett.

Reggel 7 körül ébredezünk. Jani szakácskodása, és a férfiak kuktálkodása mellett készül a gombás-szalonnás rántotta.

2017_kishuta-makkoshotyka_16.JPG

A buszmegállóhoz hangulatos szűk sikátorok, és hívogató széles kapualjak között haladunk. A rossz hírt már a buszon kapom, hogy egy bérlőm összetörte az autómat. Viszont április 1.-e van, az is lehet hogy a bolondját járatják velem.  Ebben maradok, így nem nyomaszt egy ilyen gond a kirándulás alatt. 1-2 zsákfalu meglátogatása után, végre itt vagyunk Kishután, hogy Béla megigya végre a kiböjtölt, megérdemelt kávéját. A bolt zárva, a kocsma messze és rossz irányban. Ez nem jött össze.

Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta, szaporodnak a km-ek, fogynak a huták. Ez utóbbiban, ahol az emberek köszönnek egymásnak - erre tábla figyelmeztet a falu határában - , megreggelizünk. Lolka, a gazdája szerint nem a falu kutyája, de ezt a jószág nem tudja. Szabadon jár-kel kötöttség nélkül. Oly annyira, hogy bár se nem etettük, se nem simogattuk, szimpatikusnak találja a falkánkat, és velünk jön. Először szerényen meghúzza magát, és csak követ minket, de egy idő után már azt látjuk hogy orrát a földre szegezve legelöl kutatja az utat. Mókás a dolog egy ideig, de mikor már messzire eltávolodunk a falutól, egy kis felelősséget érzünk a jószágért, de hát mindenki megy a maga útján. Próbáljuk elküldeni, sikertelenül. Végül egy szembe jövő túrázó gondjaira bíznánk, de Lolka ragaszkodik hozzánk. 

A betonutat elérve, egy tisztás csalogat, puha zöld füvével pihenésre, és a lemaradottak bevárására. Kellemesen sziesztázunk, miközben Jani azzal a meglepő információval néz fel az útikönyvéből, hogy 80 m-re vagyunk a bélyegzőhelytől. És valóban. Ahogy előre tekintünk, már látjuk is egy kapura szegezve a bélyegző pontot. Jó 20 perc múlva indulunk tovább. Lolkától 9 km közös út után itt válunk el. Innen már nem jön velünk. 

2017_kishuta-makkoshotyka_90.JPG

A főútról a körtefa letérőnél balra fordulunk. A végcél közelsége, és a meredek emelkedő együttese, csalogató kihívásként hat rám. Konok elhatározással ugrok a meredek hegyoldalnak. Bár meglihegősödöm, azért jól megy a mászás. Egy erdei kereszteződésnél a kék túra útvonala letér a csúcs felé vezető útról. Előzetes megbeszélésünk szerint pedig most a csúcsra megyünk, és libegővel haladunk majd tova. Bevárom Béláékat friss információért. A megerősítés után irány a csúcs. Ha eddig komoly volt az emelkedő, akkor erre mit mondjak. Ha ennél meredekebb lenne, akkor már négykézláb kellene kapaszkodnunk felfelé. Kár hogy Veszprémi nincs itt, jót elszórakoznánk a színes gondolatait hallgatva.

2017_kishuta-makkoshotyka_118.jpg

A kilátó széles panorámájával igyekszik kárpótolni minket a megpróbáltatásainkért, kevés sikerrel. Baj van. A libegővel nem engednek le bennünket, mert csak odalent lehet jegyet venni, és félnek hogy meglógunk a viteldíjjal. Mielőtt még elkeserednénk, újra próbálkozok. Szemléletesen ábrázolom fáradtságunkat, erőtlenségünket, a szükséget, végül a lányok arcára könnyeket hazudok, mely megtöri az ellenállást, és Isten nevében leengednek. Jó ötlet volt Bélától a libegőzés, kár hogy nem kalkulált a tériszonyával, amit most a kapaszkodón kifehéredett ujjpercei tükröznek vissza. Odalent kellemetlen hírt kapunk, teljes jegyet kell vennünk a fél útra is. Jó hír viszont hogy holnap is fel tudjuk használni a jegyet a felfelé vitelhez. Nóri és Dani minifánkkal pótolja a felhasznált energiát. A botomat majdnem ott felejtve sétálunk haza átmeneti otthonunkhoz. Útközben a vidéki élet nyuszimotoros jelenetét csodálhatjuk meg, valós szereplőkkel előadva.

Érkezésünk után, mindenki ott dobja le magát, ahol legközelebb helyet talál. Épp csak a túracipőinktől szabadulunk meg, egyébként hagyjuk fáradt, megkínzott tagjainkat, fájós ízületeinket pihenni. A gondolkodás alól is egyöntetűen felmentjük magunkat, csak hagyjuk fülünkbe áramlani Bödőcs Tibor stand-up-ját. 

2017_kishuta-makkoshotyka_15.JPG

Vacsora vegyes felvágott. Mármint ki szendvicset, ki pizzát abrakol. Viki szerint ők Janival úgy kivannak, hogy holnap csak sofőrködnek, de majd meglátják. Nóri a kidörzsölődött combját, Waress a fájó térdeit, Béla a sípcsontját, én a térdízületemet fájlalom. Daninak semmi baja, a fene essen beléd. 

Viszonylag korán végzünk, az esti előkészületekkel, 9 körül már mindenki alvásra kész állapotba hozza magát. Waress a kiabálós horkolására, és ránk való tekintettel, szó szerint ad 2 perc előnyt az elalvásra, és kimegy a szobából. Hát ilyen nincs. 1:20 múlva Béla hokolása jelzi, hogy ő megfelelt a kívánalmaknak. Hamarosan én is követem, mert Waress bejövetelére már nem emlékszem.

Reggel nem sietünk. A libegő csak 9-kor indul. Összekészülődünk, búcsú a szállástól, és szállásadótól, majd irány a Tesco. Satufék, fordulás, vissza a szállásra, megint elhagytam a botomat. Bevásárlás után Janiék Makkoshotyka felé veszik az irányt, ők velünk szembe indulnak el. Mi fellibegünk, majd fogadásokat kötve a "ki fog seggre esni lefelé" eseményre, visszamegyünk a már tegnapról ismerős kereszteződéshez. Az itteni pihenő alkalmából harmadjára is elhagyom a botomat, ami egy pár 100 méteres plusz útba kerül.

Kis csapatunk egybetartása végett, Waresskát tesszük meg felvezetővé, és meg kell hagyni, kellemes tempóban haladunk, senki nem panaszkodik. Utunk során a két napban találkoztunk vaddisznóval, bár egyesek szerint mangalica volt, szarvassal, de azt nem láttuk pontosan, inkább csak hallottuk, úgyhogy az is lehet hogy őz volt, és viperával, de mivel egyikünk sem ért túlzottan a hüllőkhöz, ez is lehetett egy közönséges sikló is. 

2017_kishuta-makkoshotyka_34.jpg

Egy ősöreg fát is megcsodálunk, friss, tegnapi, "ittjártam" emlékszalaggal dekorálva. Béla szerint ez is egy Rákóczi féle emlékfa. Érdekes elképzelés, én tölgynek gondolom.  Innen nem messze találkozunk össze a szembejövőkkel. Nagyon ügyesen nem felejtjük el a kocsikulcsot és egy jó tanácsot átvenni. A tanács Vikitől a következő: Ha elérjük a Cirkálótanyai bélyegzőhelyet, legyünk óvatosak, mert egy veszett kutya - ez inkább harapósat akar jelenteni - ólálkodik a környéken. Sőt jobban tesszük, ha nem is az úton közelítjük meg a bélyegzőt, hanem bemászunk a kerítésen a kecskékhez, és ott megyünk el odáig. A másik infó amit kapunk, hogy a buszt a kisboltnál hagyták, ami 13-15-ig zárva tart, de a mi kedvünkért, most ott marad a nénike, és megvár minket.

2017_kishuta-makkoshotyka_189.JPG

Az elválás után, kellemes erdei úton csavargunk tovább. Rúgjuk a mély, erdei avart gondolatainkba mélyedve. Egy kereszt akasztja meg merengésünket. A felirat szerint ezen a helyen halt meg Dankó János, aki született 1937-ben és meghalt 1984 augusztus 24.-én. 47 éves volt. Béla most 45. Eltöprengünk rajta. 

Kac-kac. Jó vicc volt. Botokkal felfegyverkezve, árkot ugorva közelítjük meg a már messziről kiszúrt habzó szájú ebet. A házőrző nem volt beavatva az átverésbe, és ő farokcsóválva, kezünket szaglászva köszönt minket. 

2017_kishuta-makkoshotyka_201.JPG

Egy fennsík jellegű, területre kiérve, Nóri észrevétele alapján egy szaunában érezhetjük magunkat. Most jövünk rá milyen tökéletes időnk van a túrázáshoz. Se nem hideg, se nem meleg. Gyaloglunk az itt tikkasztó melegben, fölöttünk dögevő köröz. Azért ennyire nem vagyunk elgyengülve. 

 

Makkoshotykán a megbeszéltek szerint a boltot nyitva találjuk, a nénike ura volt szavának. A busszal visszamegyünk a megbeszélt találka helyig, és végre Béla is megihat egy sört. Dani is kezd emberesedni, már egészen beleszokik a pálinka-sör pálinka-sör ritmusba. Fagyal fogadást ajánl 10:1-hez arányban, hogy Janiék nem mennek fel a Nagy-Nyugodói pecsételő helyig. Állom.

2017_kishuta-makkoshotyka_216.JPG

Jó egy óra múlva érkeznek meg. Úgy tűnik bukom a fogadást. Hazaindulás előtt még dobok egy sárgát. Visszajövet egy sorompó rúdba kapaszkodva nagy lendülettel átdobom magam alatta, azaz csak dobnám, ha rögzítve lenne a rúd. Így viszont combon vágom magam vele, és elterülök a porban, mint a fürdőző verebek, csak kevésbé jó hangulatban. 

Hazafelé pályán jövünk, jól haladunk. A kártya szerencse elpártol Bélától, és folyamatosan kénytelen elkönyvelni, a piros ultikat. A pumpa Félegyháza előtt éri el a NETOVÁBB szintet. Hazaérünk, de már se beszélgetni, se elszámolni nem marad energiánk, úgyhogy ki-ki saját fészkére száll.

Hollóháza-Kishuta

A kék!

3 betű, egy rövidke szó. Mindenkinek más jut róla eszébe. Kinek a víz, a tenger, kinek az ég kékje. Egy fiús kismamának az ideális ruházat színe, Terence Hill felejthetetlen kék szeme. Merengő idealistáknak a strandkorlát kékje. Nekem régóta a fákra festett fehér-kék-fehér jel, mely szabadságot, kikapcsolódást, és kalandokat ígér.

Először a 80-as évek második felében találkoztam vele, a velem egyidős Másfélmillió lépés Magyarországon című dokumentumfilm egyik ismétlését látva. Abban az időben, mikor nekem még a kirándulást az jelentette, hogy a lakótelepet határoló 5-ös főút mezsgyéjét átléptem, ez a túra maga volt az álom. Csak ültem a TV előtt, és meredten figyeltem, hallgattam a sok okosságot növényzetről, ásványokról, történelemről, és emberekről. Akkoriban úgy véltem, ha én is ott lennék, azonmód hasonló információ mennyiség birtokosa is lehetnék.

Aztán persze felnőttem, a lehetőségeim kitárultak, de a kék túra továbbra is csak távoli célként volt jelen az életemben. Időhiány miatt, a nyugdíjasként talán megvalósítható fajtából. Az élet változik, én új társaságba keveredtem, ahol szó-szót követett. Te is? Én is. Tényleg? Tényleg. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy ki van tűzve az indulás napja. 2016.10.07-én 12 fő jelentkezővel indulunk.

Az esős, rossz idő, mint Damoklész kardja lógott fejünk felett, és a jelentkezők létszáma, a hátra lévő napok arányában, lineárisan csökkent. Végül 6-an maradtunk.

Szereplők:  Jarács János (főszervező)

                Viki v. Vanda (Jarács párja)

                Jarács Nóra ( Jarács leánya)

                Mogyorósi Dániel ( ez utóbbi párja)

                Fagyal Béla ( barát, aki minden sövényt fagyalnak lát )

                Én

1. Szín: Fagyalék terasza. Jelen van mindenki, plusz Fagyalné, kivéve én. A kaput kinyitva érkezem. A színen kávézás, jó hangulat.

Az 1. jelenetben, én is megkapom, a még ki sem érdemelt kávémat. Rövid eligazítás a busz használatáról, hosszú fényképezkedés, majd fehér zsebkendő lobogtatása nélküli integetés, a búcsúztatásunkra megjelent Veszprémi család 2 alapító tagja, és Fagyalné felé.

Kishuta felé vesszük az irányt, Béla navigálásával. Az 5 órás út monotonitását cigi, pisi és hányás szünetekkel igyekszünk megtörni. A jó hangulatról sör, bor, pálinka, és az önkéntes Megasztárok hiánya gondoskodik. Jarács kifinomult stílusérzékéről sokat sejtet, a buszban is hatalmas talpas pohárból, eltartott kisujjal történő bor fogyasztás. 3/4-ed 10 után pár perccel érkezünk a patak partján álló, Fanni vendégházba. A kulcs az ajtóban, hideg odakint, és kellemes meleg odabent fogad minket. Hangulatunk hullámzásáról, a Magyarország-Svájc labdarúgó mérkőzés 2-3-as végkimenetele tehet. Nyugovóra térünk.

Kávézás hangjaira történő korai ébredéssel, majd pofára eséssel indul a nap. Béla a nyugtalankodó gyomrára szódabikarbónát kever magának. Hát ez nem egyenértékű egy friss gőzölgő kávéval. A korán kelésnek is van hozadéka, még látjuk az első bepillésedett tócsákat. A buszmegállót faragott tábla jelzi, a hideget, a busz szélvédőjén lévő, csak félig lekapirgált jégvirág. Nóra és Béla rosszulléte igen, Vikié viszont nem múlt el. A pálinka nincs mindenkire ugyanolyan hatással.

Rántottát, pirítóst, és forró teát reggelizünk Pálházán, a hagyományos ízeket és szolid árakat ígérő Tölgyfa étteremben. Hollóházáig busszal, onnan értelem szerűen gyalog megyünk, mert hát végül is ezért jöttünk. Viki nem tud az otthon hagyott túrafüzete helyett másikat venni, de mi többiek, fellelkesülten ütjük be az első pecsétet az úti okmányunkba. Elindulunk az úton, mely jó esetben valóban elvezet egészen Írottkőig. Ünnepélytelen indulásunkra, csak egy mókus kíváncsi, na meg mi.

Az első komoly emelkedő után, a Drahosi-réten megállunk pihenni, és bevárni Janit és Vandát. Öltözünk-vetkőzünk, Jani testhőjével gőzöli az átizzadt pólóját, majd tovább. A Bodó-rétről visszamegyünk, az ismét lemaradtakért. A keresésben sokat segíthetne a messze hangzó visszhang, mégis először meglátjuk őket, és csak utána hallanak meg minket. Mint kiderül, kissé eltévedtek, illetve Viki egy 10 percre ölelő karjait egy fán nyugtatta, bízva benne hogy a karok ténykedése átterjed a gyomrára is. Másodjára is elérjük a Bodó-rétet, és összeül a tanács. Ezzel a tempóval nem érjük el a kitűzött célt. Végül Vikit és Janit hátrahagyjuk, mi pedig elindulunk jó iramban, hogy szükség esetén vissza tudjunk jönni értük a busszal.

A Nagy-Milic-en több kellemes meglepetés is ér minket. Béla akinek lehet nyugodtan sasszem az indián neve, kiszúr egy 50-60 cm magas baglyot a fák sűrűjében. Az Uhu lefényképezni már nem engedi magát, inkább tovaszáll. Másik meglepetés a a tegnap esett hó, mely hócsatára csábít, de csak engem. Dani tért ölelő hugyozásba kezd, mely kis hazánkból indul, és a Szlovákoknál csurran tova. A csúcson félmeztelen süttetjük magunkat a déli napsütésben. A Kis-Milic-i kilátót csak egy elnézett jelzésnek köszönhetően látogatjuk meg. Itt első, ámde nem utolsó soron Béla elátkozza a túlsúlyos, és teljesen haszontalannak bizonyuló távcsövét. Brutális lejtőn ereszkedünk vagy 400 m-t. Nóra gatyaféket is igénybe vesz a tempó lassításához. Béla összeszid minket, mert állítása szerint már futva jön lefelé, hogy tartsa a tempónkat, de így is távolodik tőlünk.

Nóra kedvenc szava a "pataaaaak" melyet lelkesen kell kiejteni, a végén elnyújtva, minden erecske láttán, ami keresztezi utunkat. Dani kedvenc szavára nem derült fény, ő a csendet részesíti előnyben. Béla korában az ember már nem változik, ő marad a jól bevált kurvaanyázásnál.

A füzéri vár biztos szép, de mi csak a felvonó hídig jutunk, engem a Cassa felirat riaszt vissza, a többiek meg megelégednek azzal, hogy engem szapulhatnak a látványosság elmulasztása miatt. A várnál már az a tervünk, hogy csak Füzérig megyünk, onnan busszal haza, majd vissza Janiékért. Hát terv még nem szállt olyan gyorsan füstbe mint a mienk. Du 2 óra van, és a legközelebbi busz 20:15-kor indul. Hát emberek, addigra gyalog is ott vagyunk. Így aztán tovább kutyagolunk abban a tudatban, hogy 5 perce még 15km volt a napi etap, most pedig megduplázódott. A nagy hegyeket elhagyva, lankásabb helyeken vezet az utunk. Találkozunk a régi kisvasút mozdonyával, mely örök mementóként áll egy 20 m-es sín páron. Utunk közben, almát eszegetünk, melyet a természet nagy-nagy bölcsességével pont itt teremtett meg. Vargányát, színes hernyókat látunk. Majd bedőlve az útjelzésnek, egy balkanyart, megpróbálunk jobbra levágni, kevés sikerrel. Utunk lassan ( de még milyen lassan ) a végére jár. Krumpliföld alattunk, Béla szikla balról ( innen már csak 2,8km ), majd az úgy várt, de csalódást keltő Kishuta tábla. Ide, de nem meg érkezünk. Kérdezősködünk, és jön is a válasz, persze arra van a buszmegálló, ott a kocsmánál.  Tudjuk, hogy onnan már csak 2 km. Odaérünk, de nem ismerős a hely. Ismét kérdezősködés, persze-persze van még egy buszmegálló ( kell is az ilyen metropolisba ) ott van a kisbolttal szembe. Az idő halad, a lábunk fárad, a lelkesedés fogy.  Meg van végre a reggeli megálló, innen már tényleg nem több mint 3 km a szállás. Béla a szállás előtt 200 m-el éri el a mélypontot. Ha valaki megfizetné, most tudna sírni, mondja nekem. Érdeklődés hiányában a produkció elmarad.

2016_hollohaza-kishuta_62.jpg

A hátrahagyottak felfűtött lakással várnak minket. Jópofa mi, stoppal beelőztek. Rövid meseest, fogvacogás, pizzázás, majd jó éjt. Az ágyban fekve még elsétálok Nagyhutáig, annyira húzza a görcs a lábamat.

Másnap csak 3 perccel késsük le a kisvonat indulását, ami nem rossz eredmény egy 2014-es menetrendhez képest, de azért nem kielégítő. Így azután program híján hazafelé vesszük az irányt. Vizsolyban nem nézzük meg az 1. nyomtatott Károli féle bibliát. Ónodon ugyanígy teszünk a Rákóczi féle országgyűlés emlékhelyével. Érettségizőknek itt kiosztunk évszámokból egy 1-est. A Muhi csata keresztjei viszont annyira utunkba esnek, hogy ott muszáj egy kicsit kultúrálódunk. Béla valamit félreértett, ő a vizeléssel van inkább elfoglalva. Szerencsen egy majdnem csokimúzeumot nézünk meg, ami inkább játék és csoki szobor kiállítás.

Hazaérkezés, egy kávé melletti kis beszélgetés, aztán oszolj!

Folytatás következik...

süti beállítások módosítása