Közel fél év telt el az első túránk óta, de végre ismét indulunk. Jani és Viki 2 héttel ezelőtt pótvizsgát tett a Füzér-Bózsva szakaszból, sikerrel. Kis csapatunk létszáma az előzetes várakozásokhoz képest, nemhogy csökkent volna, de még nőtt is. Waresskával duzzadt fel a létszámunk hétfőre.
Március 31-én péntek 1/2 1-re, a megbeszélt időpontra egyedül jelentem meg a Fagyal rezidenciában. A házigazda szépen taglalja az okokat, hogy túlóra, elhúzódó tárgyalás, bepakolás, na meg Waressért is menni kell. Szóval elindulunk.
Mint szakmabeli, kitöltöm a busz kölcsönadási szerződését, majd nem marad más hátra, mint felciccenteni az első, de nem utolsó sört, és berendezkedni egy 4 órás ultipartira. Utunk egyhangúságát indokolt pihenőkkel, és indokolatlan piros passzokkal törjük meg. Hosszát enyhe kitérővel növeljük, hogy a gyerekek köszönhessenek szeretett állatkájuknak Zsirinek, a cirkuszi zsiráfnak.
Sátoraljaújhelyen egy börtönnél állunk meg, egy kellemes, hűvös szállást keresni. Lehetőleg nem túl hosszú időre, szabad távozással. Az Elaltat-lakban nem csalatkozunk. Nem túl magas elvárásainknak pont megfelel. A párok külön szobát kapnak, a páratlanok közöset.
Lepakolás után, nem tervezett városnézéssel egybekötött bevásárlást tartunk. Én kint maradok őrizni a kocsit. Leülök egy már zöldbe hajló hársfa alá, és az elfogyasztott sörök jótékony hatása alatt, nótázgatva végzem feladatom.
Vendéglátónk javaslatára, a közeli Csillagfény Panzióba vonulunk át testületileg vacsorázni. A rendelés leadása nem megy zökkenő mentesen. Jani zöldbab főzelék választása polgárpukkasztó hatással van ránk, és komoly derültségre ad okot. Ennek következtében, egy merész ugrással a főzelékről a libamájra terelődik Janink gusztusa.
Visszatérünk a szállásra. Fürdünk, fekszünk. Két hálótársam előre felkészít az esti koncertre. Kánonban fognak horkolni. Úgy is lett.
Reggel 7 körül ébredezünk. Jani szakácskodása, és a férfiak kuktálkodása mellett készül a gombás-szalonnás rántotta.
A buszmegállóhoz hangulatos szűk sikátorok, és hívogató széles kapualjak között haladunk. A rossz hírt már a buszon kapom, hogy egy bérlőm összetörte az autómat. Viszont április 1.-e van, az is lehet hogy a bolondját járatják velem. Ebben maradok, így nem nyomaszt egy ilyen gond a kirándulás alatt. 1-2 zsákfalu meglátogatása után, végre itt vagyunk Kishután, hogy Béla megigya végre a kiböjtölt, megérdemelt kávéját. A bolt zárva, a kocsma messze és rossz irányban. Ez nem jött össze.
Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta, szaporodnak a km-ek, fogynak a huták. Ez utóbbiban, ahol az emberek köszönnek egymásnak - erre tábla figyelmeztet a falu határában - , megreggelizünk. Lolka, a gazdája szerint nem a falu kutyája, de ezt a jószág nem tudja. Szabadon jár-kel kötöttség nélkül. Oly annyira, hogy bár se nem etettük, se nem simogattuk, szimpatikusnak találja a falkánkat, és velünk jön. Először szerényen meghúzza magát, és csak követ minket, de egy idő után már azt látjuk hogy orrát a földre szegezve legelöl kutatja az utat. Mókás a dolog egy ideig, de mikor már messzire eltávolodunk a falutól, egy kis felelősséget érzünk a jószágért, de hát mindenki megy a maga útján. Próbáljuk elküldeni, sikertelenül. Végül egy szembe jövő túrázó gondjaira bíznánk, de Lolka ragaszkodik hozzánk.
A betonutat elérve, egy tisztás csalogat, puha zöld füvével pihenésre, és a lemaradottak bevárására. Kellemesen sziesztázunk, miközben Jani azzal a meglepő információval néz fel az útikönyvéből, hogy 80 m-re vagyunk a bélyegzőhelytől. És valóban. Ahogy előre tekintünk, már látjuk is egy kapura szegezve a bélyegző pontot. Jó 20 perc múlva indulunk tovább. Lolkától 9 km közös út után itt válunk el. Innen már nem jön velünk.
A főútról a körtefa letérőnél balra fordulunk. A végcél közelsége, és a meredek emelkedő együttese, csalogató kihívásként hat rám. Konok elhatározással ugrok a meredek hegyoldalnak. Bár meglihegősödöm, azért jól megy a mászás. Egy erdei kereszteződésnél a kék túra útvonala letér a csúcs felé vezető útról. Előzetes megbeszélésünk szerint pedig most a csúcsra megyünk, és libegővel haladunk majd tova. Bevárom Béláékat friss információért. A megerősítés után irány a csúcs. Ha eddig komoly volt az emelkedő, akkor erre mit mondjak. Ha ennél meredekebb lenne, akkor már négykézláb kellene kapaszkodnunk felfelé. Kár hogy Veszprémi nincs itt, jót elszórakoznánk a színes gondolatait hallgatva.
A kilátó széles panorámájával igyekszik kárpótolni minket a megpróbáltatásainkért, kevés sikerrel. Baj van. A libegővel nem engednek le bennünket, mert csak odalent lehet jegyet venni, és félnek hogy meglógunk a viteldíjjal. Mielőtt még elkeserednénk, újra próbálkozok. Szemléletesen ábrázolom fáradtságunkat, erőtlenségünket, a szükséget, végül a lányok arcára könnyeket hazudok, mely megtöri az ellenállást, és Isten nevében leengednek. Jó ötlet volt Bélától a libegőzés, kár hogy nem kalkulált a tériszonyával, amit most a kapaszkodón kifehéredett ujjpercei tükröznek vissza. Odalent kellemetlen hírt kapunk, teljes jegyet kell vennünk a fél útra is. Jó hír viszont hogy holnap is fel tudjuk használni a jegyet a felfelé vitelhez. Nóri és Dani minifánkkal pótolja a felhasznált energiát. A botomat majdnem ott felejtve sétálunk haza átmeneti otthonunkhoz. Útközben a vidéki élet nyuszimotoros jelenetét csodálhatjuk meg, valós szereplőkkel előadva.
Érkezésünk után, mindenki ott dobja le magát, ahol legközelebb helyet talál. Épp csak a túracipőinktől szabadulunk meg, egyébként hagyjuk fáradt, megkínzott tagjainkat, fájós ízületeinket pihenni. A gondolkodás alól is egyöntetűen felmentjük magunkat, csak hagyjuk fülünkbe áramlani Bödőcs Tibor stand-up-ját.
Vacsora vegyes felvágott. Mármint ki szendvicset, ki pizzát abrakol. Viki szerint ők Janival úgy kivannak, hogy holnap csak sofőrködnek, de majd meglátják. Nóri a kidörzsölődött combját, Waress a fájó térdeit, Béla a sípcsontját, én a térdízületemet fájlalom. Daninak semmi baja, a fene essen beléd.
Viszonylag korán végzünk, az esti előkészületekkel, 9 körül már mindenki alvásra kész állapotba hozza magát. Waress a kiabálós horkolására, és ránk való tekintettel, szó szerint ad 2 perc előnyt az elalvásra, és kimegy a szobából. Hát ilyen nincs. 1:20 múlva Béla hokolása jelzi, hogy ő megfelelt a kívánalmaknak. Hamarosan én is követem, mert Waress bejövetelére már nem emlékszem.
Reggel nem sietünk. A libegő csak 9-kor indul. Összekészülődünk, búcsú a szállástól, és szállásadótól, majd irány a Tesco. Satufék, fordulás, vissza a szállásra, megint elhagytam a botomat. Bevásárlás után Janiék Makkoshotyka felé veszik az irányt, ők velünk szembe indulnak el. Mi fellibegünk, majd fogadásokat kötve a "ki fog seggre esni lefelé" eseményre, visszamegyünk a már tegnapról ismerős kereszteződéshez. Az itteni pihenő alkalmából harmadjára is elhagyom a botomat, ami egy pár 100 méteres plusz útba kerül.
Kis csapatunk egybetartása végett, Waresskát tesszük meg felvezetővé, és meg kell hagyni, kellemes tempóban haladunk, senki nem panaszkodik. Utunk során a két napban találkoztunk vaddisznóval, bár egyesek szerint mangalica volt, szarvassal, de azt nem láttuk pontosan, inkább csak hallottuk, úgyhogy az is lehet hogy őz volt, és viperával, de mivel egyikünk sem ért túlzottan a hüllőkhöz, ez is lehetett egy közönséges sikló is.
Egy ősöreg fát is megcsodálunk, friss, tegnapi, "ittjártam" emlékszalaggal dekorálva. Béla szerint ez is egy Rákóczi féle emlékfa. Érdekes elképzelés, én tölgynek gondolom. Innen nem messze találkozunk össze a szembejövőkkel. Nagyon ügyesen nem felejtjük el a kocsikulcsot és egy jó tanácsot átvenni. A tanács Vikitől a következő: Ha elérjük a Cirkálótanyai bélyegzőhelyet, legyünk óvatosak, mert egy veszett kutya - ez inkább harapósat akar jelenteni - ólálkodik a környéken. Sőt jobban tesszük, ha nem is az úton közelítjük meg a bélyegzőt, hanem bemászunk a kerítésen a kecskékhez, és ott megyünk el odáig. A másik infó amit kapunk, hogy a buszt a kisboltnál hagyták, ami 13-15-ig zárva tart, de a mi kedvünkért, most ott marad a nénike, és megvár minket.
Az elválás után, kellemes erdei úton csavargunk tovább. Rúgjuk a mély, erdei avart gondolatainkba mélyedve. Egy kereszt akasztja meg merengésünket. A felirat szerint ezen a helyen halt meg Dankó János, aki született 1937-ben és meghalt 1984 augusztus 24.-én. 47 éves volt. Béla most 45. Eltöprengünk rajta.
Kac-kac. Jó vicc volt. Botokkal felfegyverkezve, árkot ugorva közelítjük meg a már messziről kiszúrt habzó szájú ebet. A házőrző nem volt beavatva az átverésbe, és ő farokcsóválva, kezünket szaglászva köszönt minket.
Egy fennsík jellegű, területre kiérve, Nóri észrevétele alapján egy szaunában érezhetjük magunkat. Most jövünk rá milyen tökéletes időnk van a túrázáshoz. Se nem hideg, se nem meleg. Gyaloglunk az itt tikkasztó melegben, fölöttünk dögevő köröz. Azért ennyire nem vagyunk elgyengülve.
Makkoshotykán a megbeszéltek szerint a boltot nyitva találjuk, a nénike ura volt szavának. A busszal visszamegyünk a megbeszélt találka helyig, és végre Béla is megihat egy sört. Dani is kezd emberesedni, már egészen beleszokik a pálinka-sör pálinka-sör ritmusba. Fagyal fogadást ajánl 10:1-hez arányban, hogy Janiék nem mennek fel a Nagy-Nyugodói pecsételő helyig. Állom.
Jó egy óra múlva érkeznek meg. Úgy tűnik bukom a fogadást. Hazaindulás előtt még dobok egy sárgát. Visszajövet egy sorompó rúdba kapaszkodva nagy lendülettel átdobom magam alatta, azaz csak dobnám, ha rögzítve lenne a rúd. Így viszont combon vágom magam vele, és elterülök a porban, mint a fürdőző verebek, csak kevésbé jó hangulatban.
Hazafelé pályán jövünk, jól haladunk. A kártya szerencse elpártol Bélától, és folyamatosan kénytelen elkönyvelni, a piros ultikat. A pumpa Félegyháza előtt éri el a NETOVÁBB szintet. Hazaérünk, de már se beszélgetni, se elszámolni nem marad energiánk, úgyhogy ki-ki saját fészkére száll.
