Kedvező időszak a nyár a túrázáshoz. Nem kell aggódni a hideg miatt, kevesebb cuccot kell magunkkal cipelni, és a testsúly karbantartáshoz is ideális a 30°C feletti hőmérséklet. A korábbiakhoz képest később, 3 órakor indulunk. A találka mint megszokott most is Fagyaléknál van. Arról már tudtam, hogy Béláék kifestik a nappalit, ami remek tervnek tűnt. Most ott tartanak, hogy akkor a másik szobát, az emeleti lépcsőt, a padlóburkolatot, a komplett konyhát, és miegymást is kicserélnek. A felfordulás miatt Béla, Judit és a két gyerek a garázsban szállásolta el magát. Hát jó szórakozást nektek.
A társaság összetétele mit sem változott az előző úthoz képest, a szállítóeszköz viszont igen. Jani egy vadonat új Nissan X-Traillel lepett meg minket, és persze önmagát a mostani útra. Bizonyos elégedettséggel mutatja be a nagy autókhoz tartozó magatartás formák elsajátításában elért eredményeit. Remekül megy már neki az index nélküli előzés, a szembe jövők figyelmen kívül hagyása előzés közben, és a parkolóban egyszerre 2 hely elfoglalása 1 autóval. Ezeknek az eredményeknek szívből örülök, és kívánok neki további sikeres fejlődést, mondjuk a családos v. rokkant parkoló indokolatlan igénybevétele, vagy a zebránál álló gyalogosok, dudálással történő visszakényszerítése irányába.
Boldogkőváralján a szállást 2 kör megtétele után végre beazonosítjuk. A helyi iskola igazgatója a szállásadónk, aki jó szimattal ráérzett a nagy házban, és a turizmusban rejlő üzleti lehetőségre. A szállás kitűnő, a konyhában viszont beépített csapda van. A hűtő fölötti belógó falrészt Béla és Viki is kellő képen megfejeli.
Az esti szürkületben kihasználjuk a ritka alkalmat, és ping-pongozunk egy pár szettet váltakozó sikerességgel. Első felindulásunkból az előző túrán alkalmazott szobabeosztást tervezzük, de Nóra a horkolásra való tekintettel átmegy az apjához és Vikihez. Nekem az egyetlen kifogásom a szállással, az indokolatlanul kis zuhanykabin, ahol egy óvatlan mozdulattal átfordítom forró vízre a csapot, és leforrázom a hátam.
Reggel én vagyok a legfrissebb, és bár a konyhában nincs kávé, a házigazdánkat megdolgozva, pótlom a hiányosságot. A kávéhoz majdnem felszervírozom a szomszéd szoba lakójának zsírszegény tejét.
A készülődés során rádöbbenek, hogy nem hoztam magammal zoknit, ezt Bélától kérek kölcsön, illetve kulacsot, ezt sörös dobozokkal pótolom.
Ismét útra kelünk, megkezdve ezzel 4. túránkat. Az első megálló, a falun jócskán túl található vasútállomás. Az épület magán viseli az idő vasfogát, és már csak a régi szép idők emlékét őrzi, amikor még 4-5 ember is fel vagy leszállt egyszerre. Bélyegzünk, és nekiindulunk toronyiránt, de szó szerint. Jani azt is tudni véli, hogy az iránymutató torony a Cserhát legmagasabb pontján lett felépítve. Mi közelebb érve, ezt az állítást, szemrevételezéssel cáfoljuk. Beérve Hernádcécére teszünk egy kereskedelmi kitérőt az Aba étteremig, mert hogy ott tudunk bélyegezni.
További utunk folyamatosan sárgabarack ültetvények mellett halad. Az éppen beérő barackosokban mindenütt dolgoznak a szorgos kezek. A déli órákban érjük el a napsütötte, hullámzó domboldalt, mely hosszú km-eken keresztül árasztja ki ránk forró lehelletét. Egészen elbágyadunk. Az első árnyékot nyújtó facsoportnál, teljesen elpilledve rogyunk le a poros út szélén. Inni, enni kellene, de egyenlőre csak lihegünk, élvezzük az árnyék adta klímát.
Gibárt határában, mint oly sokszor, most is a temető köszönt minket. Kicsit bentebb haladva, a ravatalozó épületét találjuk legalkalmasabbnak az újabb ejtőzésre. A pihenő után a Hernád folyón lévő vízi erőmű felé teszünk egy vargabetűt, az újabb pecsétért. A szóviccek özöne köszönt itt ránk Jani személyében. Elkezdi és nem tud vele leállni. Nem tudok leírni egyet sem, mert a hallás pillanatában már el is felejtem őket, jó is így. Hosszú, nagyon hosszú gondozatlan bicikliúton sétálunk át Fancsalra.
Az eddigiekhez képest Fancsal egy nagy város. Kedvünk támad kiszáradt torkunkat megöntözni, de az első késdobálót még kihagyjuk, van bennünk tartás. A második, mely semmivel sem bizalom gerjesztőbb az előzőnél, viszont elcsábít, és legurítunk egy krigli sört.
Miután kicsit felfrissülünk, tovább folytatjuk félbeszakított utunkat. Egy rövidebb szakaszt az út melletti erdősávban teszünk meg, majd ismét a közúton koptatjuk a cipőnket. Képeslapra illő táj bontakozik ki előttünk. A teljes látóhatár beérett sárgálló napraforgókkal van tele. Mind-mind a nap felé fordítja tányérját, egy kivétel van csupán, aki nem áll be a sorba. Na Bélának az a kedvence. Nóra sem tétlenkedik, egy 70-80 képet el lő, biztos ami biztos.
Kapunk egy pár csepp esőt, ami arra sem elég, hogy egy zsebkendőt eláztasson. Addig-addig gyönyörködünk a tájban, míg elvétjük a leágazást. Így a falu szélére keveredünk a központ helyett. Nagy baj viszont nincs, mert a sarki házból egy bekötött fejű fiatal férfi pontos házszámmal lát el minket. Mire oda érünk, a bácsika már a kapuban vár minket, és be is invitál a magaslati teraszára egy kis beszélgetésre. Itt bevárjuk a kettes csoportot. Gyula bácsiról kiderül, hogy Rockenbauer Pál személyes jó barátja, sőt munkásságának ápolója. Más túrázók beszámolójából tudom, hogy a kéktúrázók körében ő egy híresség. 3x járta végig a kéktúrát, majd saját élményeiről könyvet írt, és jelentetett meg. A bemutató sikerrel jár és Jani vásárol is tőle. Az öreggel megbeszéljük, hogy holnap egy darabig elkísér minket, mert hogy a mai napra tervezett szakaszt ezennel teljesítettük.
Házigazdánk jön értünk. Nekem a csomagtartóban ágyaz meg, mert egy kicsit többen vagyunk a kelleténél. Vacsorázni a közeli Tekerjes fogadóba megyünk, de sajnos lagzi van, és nem fogadnak vendéget. Így nincs más hátra, felmegyünk a várba, a Castrum Lovagi étterembe. Igen lovagiatlanul fogadnak minket. 7:05-perckor már 5 perce zárva van a konyha, csak szomjas vándorokat fogadnak, az éheseknek Alo mars! Hazafelé számolgatjuk kinek hány zsömléje, paprikája, ropija maradt.
Ismét gazdurunk segít rajtunk, egy szomszéd faluban lévő házhoz szállítást is vállaló étterem prospektusával. A rendelésünk megérkezéséig, egy kis sült szalonnát eszegetünk, amit szintén tőle kapunk. Vacsora közben szóba jön, hogy visszafelé Viki vállalja a vezetést. Állítása szerint nagyon jó sofőr, és nem csak a női mezőnyben domborodik ki hozzáértése. No, majd meglátjuk. Sötétedésig iddogálunk, eddegélünk.
A szobánkba érve látom ám, hogy a nyitott tetőablak, az itt intenzív záporeső, és az ablak alatti radiátorra helyezett könyv összességében milyen áztató hatással van a Mikszáth kötetemre.
Vasárnapi túraszakaszunkat a szokásos módon egymással szembe haladva tesszük meg. Jani kitesz minket Baktakéken. Gyula bá, már vár ránk egy machetával felszerelkezve. Mivel az öreg tud egy rövidebb utat, így azon megyünk. Nincs sok örömünk benne. A búzaföld szélén haladunk felfelé, de telemegy a cipőnk mindenféle törekkel. A Katalin kilátónál állunk meg először. Rendes, nagy, frissen ácsolt épület, bár kicsit nyikorog, stabilnak tűnik. Kb. 4km-t jön velünk a vezetőnk, aki ígéretéhez híven, machetájával tisztítja az utat, a belógó ágaktól. Van is mit csinálni, eléggé ágas-bogas rekettyés az út. A falu előtti dombon elválnak útjaink, a viszont nem látás bizonyosságának ígéretével.
Az Abaújszolnoki pecsételő hely egy magánházban van a faluszélén. Kurjongatásunkra egy barátságos cigány ember jön a kerítéshez. Rövid beszélgetés, pecsételés, és újra rúgjuk a port magunk előtt. Innen már számolgatjuk, hogy Janiékkal valahol itt kell találkoznunk, de nem. Már a következő falun, Nyéstán is túlhaladunk, megmászunk egy emberes dombot, de mivel innen sem látjuk őket, feléled bennünk a gyanu, hogy valahol elkerültük egymást. Béla telefonál, és igen, jól sejtettük. Valakinek vissza kell menni a faluba, mert ők egy másik útvonalon jöttek. Gondolkodás nélkül dobom le a cuccomat, és a lejtőt alaposan megfutva, a falu közepén találkozok Janival. Kulcsot, és információt cserélünk. Visszafelé lemosom az izzadságban úszó arcomat, egy közkútnál, népes cigány család tekintetétől követve. A déli forróságban ismét megmászom a dombot, tikkadt szöcskenyájat riogatva magam előtt.
Tovább indulunk. Az első kereszteződésben máris hibázunk. Ami az egyiknek pech, az a másiknak lehet akár szerencse is. A 20 m-re bicikli defektet javító srácoknak pech, hogy itt kapnak defektet, nekünk viszont mázli, mert útbaigazításuknak hála, korrigáljuk magunkat.
Szántóföldek közti, széles poros úton visz utunk a dombokon keresztül, de már nem sok van hátra. Felsővadászon könnyedén megtaláljuk a leparkolt autót. A dohányboltban lévő pecséthez mi sem jutunk hozzá, csak úgy mint Janiék, mert zárva vannak 12-15-ig.
Kicsit rendbe szedjük magunkat. Nóra elmegy könnyíteni magán, egy takarás mögé hogy mi ne lássuk. Hát mi nem is látjuk, viszont bárki más igen, mert egy gólyamegfigyelő online kamera látószögébe sikerült pozícionálnia magát.
Autóba ülünk, és visszaindulunk a mai napi kiindulópontra. Útközben, egy ragadozó madarat látunk magunk felett elrepülni, egy siklóval a karmaiban. Az öregasszonyok biztos tudnák ezt a jelet értelmezni, de mi nem, nekünk ez csak egy madár-siklóval.
Mivel az tisztán látszik, hogy legalább egy órát várnunk kell Vikiékre, így a helyi mulatóba megyünk fogyasztani, és a muzsika TV sztárjait hallgatni. Az 1. tevékenységet még tudnánk folytatni, de a 2. miatt hamarosan elhagyjuk az intézményt.
Szinte egyszerre érkezünk meg Janiékkal a buszmegállóba. Ők is rendbe szedik magukat majd hazatérünk.
