Felsővadász-Tornabarakony

Itt van az ősz, itt van újra, és mi is ismét itt vagyunk Bélánál. Szerencse, hogy most vettünk egy kisbuszt, ami még forgalomba is van, úgyhogy kipróbáljuk jó-e? Az induló képen, már csak 4-en vagyunk, elfogyunk lassan mint kevés vaj, a túl nagy kenyéren. Pedig ez csak optikai csalódás, mert hamarosan felvesszük régi-új tagunkat Waresskát, és a miskolci megállóban Nórát is. A szállásunk Bódvarákón van a János vendégházban. Házigazdánk ismét egy nyugdíjas tanár, Julika néni, aki nagy életkedvvel, és tetterővel vezeti a tavaly indított szálláshelyet. A velünk egy időben itt megszálló vadászokkal koccintunk egyet, majd vacsora, és fekvés.

A reggeli ébresztő hang engem már frissen talál, nem úgy a többieket, akik a villanykapcsolásomra igen morózusan, és nyomdafestéket nem tűrően reagálnak. Az ágyban a matrac nagyon kemény, de várakozásommal ellentétesen, nagyon jó fekvés esett rajta. 

A szélvédőn talált vékony jéggel még elbír az ablaktörlő, így nem kell kapargatnom. Átrándulunk Julika nénihez Tornaszentandrásra, aki aggódva ül be az autónkba, mondván, hogy ő még ilyen nagy autót sosem vezetett. Hamar rá is beszéljük, hogy akkor már odafelé is ő vezessen, és akkor tudok neki segíteni. A segítségre szükség is van, hisz a sebességi fokozatok között nehezen igazodik el. Viszont a környékről sok érdekességet tud, és ezeket meg is osztja velünk. Bódvalenkén áthaladva, a házfalakon lévő cigány festők műveit mutogatja, majd a politikusok nyaralói illetve a mellékutak minősége közti kapcsolatokról kapunk egy-két infót.

Felsővadászon bebélyegezzük az indulásunkat, és az előző túrai érkezésünket is, majd nyakunkba vesszük amink van, és nekivágunk. Kellemes erdei úton haladunk. A csoport szokásához híven nem sokára ismét oszlik, Waress egyedül egy új csoportot képez, középmezőny néven. Nóra csapongó gondolatai, illetve növények újra felfedezése mellett jól telik az út. Megismerkedünk a Nóra virággal, Nóra lepkével, és a többivel, valamint lelkesen keresünk megfelelő külsejű makk apukát, a makk anyuka, és makkocska mellé. 

Irotán megállunk egy patak partján pihenni, és ezt az alkalmat felhasználjuk táplálkozásra, és iddogálásra is. Lassan érkeznek a többiek is, és nagyon jó hangulatú beszélgetés alakul ki. Béla szeretne egy idevágó történetet elmesélni nekünk, de csak addig jut, hogy gyerekként le kellett mennie egy bácsival a hajóközbe, de innen annyi nem tőle származó végkifejlet jön szóba, hogy a valós eseményeket nem is tudjuk meg. 

A falu utáni rozoga fahídat látva, Béla tiszta vizet akar önteni a pohárba, ezért a "buzi aki nem a hídon megy át" felhívást teszi közzé. Viki és Waress vall színt.

Béla ismét vargabetűre invitál bennünket, hogy nézzük meg a Kecske-pad nevezetű nevezetességet, ami mellett végül úgy elhaladunk, hogy észre sem vesszük. Visszatérve az útra, ebédidőt jelez a gyomrunk, és most kivételesen, egy erre a célra kialakított pihenőhelyen fogyasztunk jóízűen. 

Janiékat hiába várjuk, nem érnek utol minket, tovább indulunk. Egy pár kilóméter múlva, gyanúsan ismerős hátizsákokat látunk magunk előtt. Hogy hol s miként nem tudni, de valahol megelőztek minket.

Rakacaszenden, elfogyasztunk egy Rakaca(szend)vicset. Természetesen Janié az érdem. Innen már nem messze van Tornabarakony, ahová Julikát elhívjuk, hogy vigyen minket haza.

Nóra, Béla és én, még olyan jó erőben érezzük magunkat, hogy megnézzük a Rákóczi féle II-es barlangot, azaz csak néznénk, de nem találjuk. Ezért visszatérünk a házba, és átadjuk magunkat a többiek által generált lagymatag érzésnek. 

Engem nem hagy nyugodtan a gondolat, hogy mit fogunk vacsorázni, ezért kezembe veszem az irányítást, és Nórával karöltve, bevásárló útra indulunk, egy zárva lévő bolt irányába. Az előzetes telefonos egyeztetésnek köszönhetően, a csemege bolt tulajdonosa kinyitja nekünk kapuit, és tojással, virslivel, kenyérrel megterhelve térünk vissza, a még mindig szundikáló pajtásainkhoz. 

A finom, meleg vacsorát, Banggal tetőzzük. 

 A szombati éjszaka nem múlik el esemény nélkül. Az esemény alatt most kivételesen nem a szokásos esti fáradtolaj leeresztést értem, hanem azt az irgalmatlan dörrenést, amit egy közelünkben lecsapó villám okoz, és mindannyian beleremegünk.

Mivel a csoportunk hölgy tagjai még szemtelenül fiatalok, így nem érezhető rajtuk a női személyiség azon alap jellemzője, melyet oly elfogadóan tűrünk mi férfiak, a gondoskodásra való hajlam. Így a reggeli elkészítésében leginkább, mint fogyasztók veszik ki részüket. A készítés öröme nekünk marad.

Várjuk, és reméljük, hogy míg elfogyasztjuk a reggelinket, eláll, vagy legalább alábbhagy a zuhogó eső, de csalatkoznunk kell. Teljes egyetértésben úgy döntünk, hogy töröljük a mai etapot. Helyette kultúr programként, először a valódi látnivalót nyújtó Rákóczi-barlangban túrázunk egyet, majd a Tornabarakonyi fatornyos templomocskát tekintjük meg, XIII. századbeli falfreskókkal. A bácsika önmagát már ismerve kérdi tőlünk, hogy mennyi időt szánunk a megtekintésre, mert ebédig is tudna mesélni a látnivalókról. A sok infó között megbújva, azt is megtudjuk, hogy nagybeteg a papocska, aki 36 éves.

Szóba jön még, hogy nézzük meg az óriás könyvet is, de Béla szüleinek ebéd meghívása, csalogatóbban hat ránk, így Kunmadaras felé vesszük az irányt.

Béla édesanyja tökéletes vendéglátó. Aperitívvel, forró levessel, pacallal, és sülttel is traktál minket, majd két adag kávét is főz, az elsőt az ördögnek, a másodikat nekünk. Hazafelé megállapodunk, hogy két hét múlva pótoljuk a mai szakaszt, persze megtoldjuk majd újabbal is.